Szauer Péter méltán vehette át a Sárbogárdi Talentum - díjat


Szauer Péter a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola 4. b osztályos tanulója. Tehetsége korán megmutatkozott matematikából.

Kiemelkedő eredményeket tudhat maga mögött olyan országos szintű versenyeken, mint a Nemzetközi Kenguru Matematika verseny megyei 1. helye, Suli-Hód országos matematika verseny 2. hely, Pangea Matematika Verseny országos 5. hely.  Tudásának, logikai készségének fejlesztésére minden lehetőséggel élt. Az évek múlásával az iskolai és egyéni matematikai felkészítés mellett egyre többször kapcsolódott be az irodalom, a mese világába. Sajátos nyelvezetű, modern meséivel több versenyen is részt vett. Első meséjével az Így írok én… országos meseíró pályázaton korosztályában 1. helyezést ért el, mely meseíró tehetségének kibontakoztatására sarkallta. Különdíjban részesült a Vega-Ház Utazás a rejtélyes Vitamin-szigetre c. pályamunkájával, 3. helyezést ért el a Tollpihe Meseíró pályázatra beadott meséjével. A tavalyi évben jelent meg édesanyjával közösen írt Micicánk című mesekönyvük.

Szívesen vesz részt társaival közösen csapatversenyekben, szeret csapatban gondolkodni, közösen tevékenykedni. Országos csapatversenyeken elért eredményei:  Kiskarácsony 5. hely, Keltegető 5. hely, Fogom a kezed 2. hely.

Tudásszomja az „Otthoni digitális oktatás” során sem lankadt, a Medve-matek online versenyén gyémánt fokozatot ért el, Minecraft programozás oklevelet szerzett.

Szabadidejében szívesen dobol, olvas, sakkozik. Szüleivel rendszeresen kirándulnak, közösen fedezik fel Magyarország legszebb tájait.  

Eredményeit szorgalmával, kitartó munkájával érte el. Pepe méltán vehette át a Sárbogárdi Talentum-díjat.

Gratulálunk Pepe!