Szelidi tábor


  • 2017. június 30.
  • Hírek
  • Tanév: 2016-2017
5 napos nyári táborunkat a Szelidi-tónál töltöttük június 26-30-ig 28 diákkal és 2 pedagógussal.

Az időjárással nem volt problémánk, így már faházaink elfoglalása után megmártózhattunk a tóban. Még az első nap délutánján kézműves foglalkozáson vettünk részt. A fazekasmesterséggel ismerkedtek a gyerekek. Estig fürödtünk, majd több fordulós számháborút játszottunk.

Az éjszakai horgászat már első nap sem maradhatott el, s az élmény –meg egyetlen törpeharcsa – miatt ezt minden nap megismételtük néhány lelkes gyerekkel.

Másnap tettünk egy kis gyalogtúrát. Elmentünk a közeli biofarmra, ahol bemutatták a gazdaság működését, s meg is vendégeltek bennünket egy kis uzsonnával.  

Szerdai napunk pihenéssel, strandolással, játékkal telt. Remek móka volt ugrálni a stégről, vagy várat építeni az iszapban. Olyan gyermek is volt, aki a táborban tanult meg úszni. A focimeccs is rendszeres esti programunkká vált: kicsik, illetve az egész tábor a nagyok (mindössze 5 darab diák!) ellen.

Csütörtökön igen korán indultunk esőben, lovaskocsival Bakodpusztára, ahol megnéztünk egy lovasbemutatót. Az idő sajnos később sem lett sokkal jobb, így már csak a bátrabbak fürdőztek a tóban. Este búcsúbulit tartottunk, péntek délután pedig sok szép emlékkel, élménnyel érkeztünk haza.

Köszönjük a Sárbogárdi Önkormányzatnak, hogy anyagilag támogatta iskolánk alapítványát, hozzájárulva ezzel a táborozó gyerekek programjaihoz.

Kovács Józsefné - Papp-Kátay Zsanett