A nap során változatos helyszínekre látogattak el diákjaink. Jártak a rendőrségen, ahol betekintést nyerhettek a rendvédelmi munka mindennapjaiba. A tűzoltóságon megismerkedtek a tűzoltók áldozatos munkájával. Volt, aki egy fodrászműhelybe látogatott el, míg mások fogorvosi és állatorvosi rendelőben figyelhették meg a gyógyítás eszközeit. Az iskolai menza konyhájának kulisszái mögé is betekintést nyertek, sőt, egy osztálynak lehetősége volt egy helyi pizzéria működését is tanulmányozni.
Külön érdekesség volt, hogy katona, szakács, informatikus szülő is érkezett az iskolába, akik részletesen bemutatták hivatásukat, foglalkozásukat a diákoknak. Egy taxisofőr apuka is elhozta járművét és megosztotta tapasztalatait a gyerekekkel a mindennapi munkájáról. A tanulók ezen felül megnézhettek egy kamiont is, ami szintén nagy élményt jelentett számukra.
Büszkék vagyunk arra is, hogy egy volt diákunk eljött hozzánk, és bemutatta az egészségügyi szakgimnáziumát, ezzel is inspirálva a jelenlegi tanulókat a továbbtanulásra és pályaválasztásra.
A pályaorientációs nap nem csupán a különböző szakmák megismeréséről szólt, hanem arról is, hogy diákjaink elkezdjék felfedezni saját érdeklődési körüket, és képet kapjanak a munka világáról. Reméljük, hogy ez a nap segített nekik abban, hogy jobban elgondolkodjanak jövőbeli pályaválasztásukról.