Ballagás és tanévzáró ünnepély


  • 2017. június 18.
  • Hírek
  • Tanév: 2016-2017
A tanév végén minden iskola számvetést készít arról, hogy miben voltak sikeresek, kik voltak a legeredményesebb tanulói, pedagógusai, akikre büszkék lehetünk, és akiket példaként lehet állítani a többiek elé. Illetve arról is, melyik az a terület, ahol változtatni, fejlődni kell.

A cél mindig ugyanaz, olyan tanórák, foglalkozások szervezése, ahol a gyerekek egyéni képességei szerinti képzést kapnak. Ez a mindennapokban a differenciált tanóraszervezés, a szakköri foglalkozások, a versenyekre való felkészítés és a felzárkóztató foglalkozások megtartásával valósul meg.

Minden iskolának vannak erősségei, kiemelt területei. Nálunk, ez az informatika, az idegen nyelv és a sport. A tanévben elért eredményeink is ezt tükrözik. Nagyon büszkék vagyunk 8. osztályos diákjainkra, akik éltek az iskola által kínált lehetőségekkel.

Európai számítógép kezelői vizsga mind a 7 moduljával rendelkeznek Juhász Mercédesz, Gödör Marcell, Demeter Dániel, Asbóth András, Killer Balázs, Pákolicz Ádám, Puha Erik, Krupa Réka, Somogyvári Bence Zoltán.

Angol nyelvből sikeres nyelvvizsgát tettek: „A” típusú nyelvvizsgát Somogyvári Bence Zoltán, és „C” típusú nyelvvizsgát Demeter Dániel, Gödör Marcell Zsombor, Horváth Bence és Pákolicz Ádám 8. osztályos tanulóink.

Az egész éves kemény munka igazi elismerése a kitűnő tanév végi bizonyítvány. Kitűnő tanulmányi eredményéért és példás magatartásáért könyvjutalmat, vehetett át a tanévzáró ünnepségünkön Killer Balázs 8.a, Jákob Noémi, Göbölös Gergely Benjamin, Kókány Dániel,  Jákob György, Győri Virág 5.b, Jákob György, Harmath Kitti 6.a, Németh Vanda Petra, Pszota Csenge,  Szabó Laura 7.a,  Horváth Levente 7.bosztályos tanulók; az alsó tagozatos tanulók közül: 1.a Kiss Milán, Kovács László, Papp Zoltán Noel, Tóth Liza, Varga Laura, Vörös Anita, 1.b Farkas Hanna, Nemes Gréta, Plancon István, Reichardt Enikő, Reiter Bianka, 2.a Derner Erik, Dörögdy Dóra, Enyedi Bernadett, Simon Tamás, 2.b Dobrovóczki Szimonetta, 3.a Enyedi Viktória, Kis Hajnalka, Rus Liliána, 3.b Ambrózi-Nagy Emma, Bugyik Dominik, Kovács Amina, Móré Zita, Plancon Eszter, Szalai Vanda, Tóth Maja, 4.a Kis Ernő Gábor, Németh Zsófia, Tóth Gergő József, 4.b Domján Dalma Mária, Reichardt Anna.

Mindenki másban jó, mindenki tehetséges valamiben, ezt bizonyítja, hogy sokféle versenyen értek el sikereket tanulóink, melyről a tanév folyamán folyamatosan beszámoltunk.

Ezek a kiváló eredmények a pedagógusok és a szülők áldozatos munkája nélkül nem valósulhattak volna meg. Ezúton köszönöm nekik a tanévben nyújtott munkát, és kívánok a nyárra igazi kikapcsolódást, kellemes pihenést, hogy ősszel az új tanévet pihenten, új erővel tudjuk kezdeni! 

 

    Fülöpné Nemes Ildikó

                igazgató