Ötödikes avatás

Ötödikes avatás


  • 2016. szeptember 23.
  • Hírek
  • Tanév: 2016-2017

Szeptember 23-án délután tartottuk meg a Mészöly Géza Általános Iskolában az ötödikeseink avatását, ekkor váltak igazából felsősökké. Két előzetes feladatot is kaptak a gyerekek. Az osztályukra jellemzően kellett egy mondókát átírni és előadni. Nagyon jól sikerültek ezek a produkciók. A másik feladatot is nagyon ötletesen teljesítették. Osztályzászlót készítettek, ami kifejezte az osztályuk egységét, szeretetét, összetartását. Izgalommal vártuk a többi teljesítendő feladatot. Az osztályokról készült csoportképből álló puzzle kirakása következett, majd 191 kislabdából kellett minél többet összegyűjteni. Ezeket az ügyességi feladatokat is nagy lelkesedéssel hajtották végre. Az osztályfőnökök is kivették részüket a megmérettetés során. Két-két gyerekdalt mutogattak el, az osztályaik nagyon gyorsan kitalálták a dalok címét és együtt elénekelték. Mindenki sikeresen kiállta a próbákat, így következhetett a fogadalomtétel. Jutalmul kaptak egy-egy Mészölyös pólót, melyet iskolai rendezvényeinken, büszkén viselhetnek. Ez az egy óra nagyon jó hangulatban, vidáman telt el, az osztályközösséget is még jobban összekovácsolta.

Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekben gazdag, tartalmas délutánt!

                                                                                                                              Suplicz Ildikó