Mészölyös DÖK nap


  • 2016. június 19.
  • Hírek
  • Tanév: 2015-2016

Egy iskola akkor jó, ha a tanulás mellett a diákélet is színes, változatos. Ebben kiemelkedő szerepe van a diákönkormányzatnak, iskolánkban minden tanévben a DÖK segíti összeállítani a szabadidős programokat.

Június 13-án hétfőn a hagyományos diákönkormányzati napunkon, igazán színes programok várták a gyerekeket.

A délelőtt folyamán senki sem unatkozott, tizenhét helyszínen zajlottak az események. Pedagógusok által összeállított több érdekes és játékos feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak.

Vertikál Zrt. jóvoltából, Szűcs Attila vezetésével újrahasznosított anyagokból készült játékokat próbálhattak ki a tanulók.

Németh Attila 6° danos instructor level a karate fogásait mutatta be, Gilicze László a Sárréti Íjász Klub elnöke és Katona Alex az íjászat rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket.

A programokat színesítette a katasztrófavédelem és a tűzoltóság bemutatója Boros János és Boros Zoltán vezetésével.

Az udvaron felállított akadálypályán kerékpáros ügyességi versenyen vettek részt a tanulók, ahol a szabályos és biztonságos közlekedés alapjait gyakorolták Nagy Tamás és Sebestyénné Kövér Beáta rendőrök irányítása mellett.

Tóth Raynald a Mentőállomás állomásvezető mentőtisztje az elsősegélynyújtás alapjait mutatta be a gyerekeknek.

Az aulában összegyűlt alsós majd felsős diákok a „TEVAgy a Hős!” országos kampány keretében Klupács Péter mentő – technikustól tanulhatták meg, hogy hogyan kell életet menteni. A kis „hősök” gumilabdákon tanulták meg az egyszerű, de életmentő technikát.

 

Köszönet mindenkinek, aki segítette diákönkormányzat napját érdekessé, felejthetetlenné tenni!  A DÖK nap elérte a célját, emlékezetes marad minden résztvevő számára. Köszönjük!

 

                                                                                                          Toldi Lászlóné