Mesélni öröm


  • 2016. április 19.
  • Hírek
  • Tanév: 2015-2016

Mesélni öröm. Mesét hallgatni jó. Az életünk része. Mivel fontos számunkra a mese, ezért idén is ellátogattunk a tizenharmadszor megrendezett mesemondóversenyre, Cecére.  Hosszas előkészületek, s az iskolai forduló után tizenegy tanulónkkal vettünk részt ezen a megmérettetésen.
Mint mindig most is szeretettel fogadtak bennünket. A verseny után, míg vártuk a zsűri döntését állófogadáson vettünk részt.

Négy tanulónk kiemelkedő helyezést ért el: Az első évfolyamon második helyezést ért el Törzsök Panka 1.b osztályos, harmadik helyezést Horváth Jázmin 1.b osztályos tanulónk. Felkészítő tanáruk Megyeriné Fekete Ágnes. Simon Hanna 4. b osztályos tanuló harmadik helyezést ért el, felkészítő tanára Horváthné Horváth Irén. A felső évfolyamon Pszota Csenge 6.a osztályos tanuló harmadik helyezés ért el, kit Bögyös Zsuzsanna készített fel.
Gratulálunk minden résztvevőnek, helyezettnek, s felkészítő tanáraiknak! S reméljük, egyre többen merülnek el a csodás elvarázsolt világ történeteibe. Jó olvasást!

                                                                                                                         Duskáné Lábodi Eszter