Jártunk Budapesten a Magyarság Házában, felkészültünk a helyszínek nevezetességeiből, amikből prezentációkat mutattunk be egymásnak, műsort állítottunk össze, stb. A kanyarójárvány miatt módosult az időpontunk, a kora tavaszi dátum helyett június 6-án a kora reggeli órákban végre bepakolhattunk a buszba, és útnak indulhattunk. Stramm kis csapattal indultunk – 33 diák 4 pedagógussal - hiszen a hosszú buszozást minden különösebb probléma nélkül tettük meg, már magyar idő szerint 11-kor Nagyváradon találkoztunk Tündivel a Kolozsváron élő idegenvezetőnkkel. Négy napig ő segítette az éltünket. Kedvességével, fiatalságával, ugyanakkor nagy tudásával hamar levett bennünket a lábunkról. Köszönjük a munkáját!
Nagyváradon Szent László királyunkról emlékeztünk meg, majd sétáltunk a belvárosban, meglátogattuk Petőfi szobrát. Egyre szebb tájakon buszoztunk, a következő megállónk a Királyhágón volt. Rövid nézelődés, fotózkodás után indultunk is tovább, hiszen hosszú út várt ránk Kolozsvárig. Kincses Kolozsváron Mátyás király emlékeivel találkozhattunk, képről már jól ismert szobrával, szülőházával. De meglátogattuk a Szent Mihály templomot, a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Farkas utcai templomot. A hosszú út után fáradtan értünk Sinfalvára, az első szálláshelyünkre. Kedves vendéglátóink finom vacsorával vártak bennünket. Egy kis játék után viszonylag simán sikerült nyugovóra térni, és a fárasztó nap után álomba szenderülni.
Másnap aztán esőre ébredtünk, így módosítani kellett a programunkon. A célunk ugyanis a Tordai-hasadék volt, de az esős idő miatt nem lehetett végigmenni rajta. Azért teljesen nem hagytuk ki, az eső elállt, kb. a harmadrészéig, amíg biztonságos volt, besétáltunk. Két függőhídon is átegyensúlyoztunk a tériszonyosok enyhe sikoltozása közben. A program kiegészítéseként a Tordai sóbányát ajánlotta már a házigazdánk is. Megfogadtuk tanácsát, és hatalmas élményben volt részünk. Miután egy kellemes lejtős séta után 13 emeletet lépcsőztünk lefelé, gyönyörű látvány fogadott bennünket. A kristálytiszta levegőjű hatalmas teremben játszótér, sportolási lehetőség, csónakázótó várt bennünket. Miután kiszórakoztuk magunkat, várt a 13 emelet lépcső felfelé is. Torda után Torockó következett, egy kis ékszerdoboz, ami ma a világörökség része. Megcsodáltuk hófehér falú házait, a Székelykő szikláit, a Néprajzi Múzeumát. Nagyenyed volt a következő úticélunk. Igen sietősre vettük lépteinket, mert erős zivatarfelhő közeledett. Megkoszorúztuk az 1849-es áldozatok emlékművét, megnéztük a vártemplomot, bementünk a Bethlen Gábor Kollégium udvarára, ahol leolvashattuk a márványtábláról, mennyi híresség tanult ott, fényképezkedtünk a két fűzfa alatt. Éppen időben értünk a buszhoz, hiszen alig elindultunk, hatalmas felhőszakadás zúdult a városra. Gyulafehérvárig buszoztunk, a következő szállásig. Itt is nagy szeretettel, kedvességgel, finom vacsorával fogadtak bennünket. Ez a nap is igen tartalmas fárasztó volt, még az esti altatás is könnyebben ment.
Sajnos az idő nem vett kegyeibe, már a reggeli bepakolásnál is, de ahogy bementünk Gyulafehérvár belvárosába, még jobban szakadt az eső. Előkerültek az esőkabátok, hiszen semmiképpen nem hagyhattuk ki a székesegyházat, ahol a Hunyadiak, illetve rajtuk kívül még sok magyar híresség síremléke látható. Sajnos az idő miatt a várbeli séta elmaradt, pedig az a kevés, amit láthattunk belőle, az is szemet-gyönyörködtető volt.
Vajdahunyad várának vettük az irányt, ahol hosszú ideig bolyongtunk Erdély legszebb, legromantikusabb gótikus várkastélyának termeiben. Egy kis nézelődés, vásárolgatás után indultunk Dévára, a következő állomásunkra. Itt felmentünk „magos Déva várába”. Gyönyörű kilátás nyílt a környékre, egyik tanulónk felolvasta Kőmives Kelemen balladáját. Fölfelé felvonóval, lefelé már sétálva tettük meg az utat. Böjte Csaba atya otthona, a Szent Ferenc Alapítvány kollégiuma felé vettük az irányt. Szívesen fogadtak bennünket, ámulva hallgattuk a mi gyerekeinkhez hasonló korú fiú beszámolóját az életükről. Vásárolgattunk az általuk készített emléktárgyakból, átadtuk ajándékainkat, amit itthonról vittünk. Köszönjük a szülőknek, hogy ennyi csomagot készítettek, ennyi ruhát, cipőt adományoztak! Közös programot is terveztünk, ami foci, ill. kosár mérkőzés lett volna, de a sok eső miatt a pálya elázott. Helyette néptánc oktatásba cseppentünk bele. Rövid időn belül fergeteges táncház kerekedett ki a magyar gyerekek és az alapítvány lakóival együtt. Este a szállásunkról csodaszép látvány tárult elénk, hiszen s kivilágított Déva várát láthattuk.
Elérkezett az utolsó nap reggele is. A határra érkezés előtt még nagyon tartalmas, izgalmas programok vártak ránk. Marosillyén kezdtük a napot, Bethlen Gábor szülőházában. A ház gondnoka nagyon érdekes, a gyerek számára is élvezetes előadást tartott a Bethlen családról, ill. az erdélyi fejedelmekről. Néhányan be is öltözhettek reneszánsz ruhákba. Ezután egy dokumentumfilmet is megnézhettünk arról, hogyan fogtak össze a magyarok, hogy ezt az emléket megmentsék az utókor számára. Mélyreható, szívhez szóló gondolatokat hallhattunk arról, miért is van szükség erre a Határtalanul programra. Ezen a vidéken is, mint egyre több helyen egyre kevesebb a magyar, egyre kevesebben beszélik a nyelvünket. Szükség van rá, hogy a mi fiataljaink is megismerjék a határainkon túl levő magyar emlékeket és segítsék megőrizni azokat. Egy „kis” hegymászás következett Solymosvár romjaihoz. A vár egy kopár, meredek keskeny ösvénnyel rendelkező hegy tetején állt. Nem semmi sportteljesítmény volt a megmászása. A kilátás mindenért kárpótolt. Miután szerencsésen leértünk remegő lábakkal, Arad felé vettük az irányt. Útközben megálltunk, megcsodáltuk a híres zarándokhely, Máriaradna templomát. Aradon egy kis séta után elhelyeztük az utolsó koszorúnkat is a Megbékélés terén az aradi vértanuk emlékére állított Hungária szobránál. Megmásztuk még a Tűztorony lépcsőit is, ismerkedtünk a történetével, élveztük a kilátást.
Mindezek után elköszöntünk az idegenvezetőnktől, majd hazafelé vettük az irányt. A szülők már vártak bennünket este, mire begördült a buszunk a Hősök terére.
Nagyon jól éreztük magunkat, sok emlékkel tértünk haza. Javasoljuk minden leendő hetedikesnek, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Földi Lászlóné – Szénásiné Szabó Marianna
Ambróziné Mikuli Margit – Némethyné Toldy Gizella
